MagunkrólHírlevélElérhetőségeink

AZ ALÁBBI KÉPZÉSRE JELENLEG NEM LEHET JELENTKEZNI.
LÁTOGASSON VISSZA KÉSŐBB VAGY KERESSEN ELÉRHETŐSÉGEINKEN.

1) Bevezető

2015-ben új szemináriumsorozatot indítunk el, „Megértésben a megoldás: tudatosság és rendszerezettség” mottóval. Ennek első programja az alábbi félnapos szeminárium, amelyet Budapesten tartunk:

CÉGHÍRNÉV-MENEDZSMENT A GYAKORLATBAN
– szeminárium Dr. Szeles Péterrel, a Hírnévmenedzsment c. kézikönyv szerzőjével –
(kiemelt program)

2) Ajánlás

(A hírnévről.) A céghírnév immateriális vagyoni eszköz. A céghírnévnek önmagában is van gazdasági értéke, hozadéka révén, ami sokszor magasabb, mint a tárgyi eszközök értéke, és amelyet hazánkban leginkább a nemzetközi cégek reprezentálnak. A legtöbb magyar cég esetében a céghírnév még nincs a ’helyén kezelve’: a céghírnév nincs tudatosan felépítve-menedzselve, a legtöbb cég esetében nincs meghatározva a céghírnév gazdasági értéke, és a cégtőke részeként sem kap külön figyelmet.

A gazdasági versenyben az ügyfelek figyelméért és kegyeiért (értsd: nálunk költsék el forrásaikat, pénzünket) folytatott harcban a piaci siker, és ezáltal a nyereségesség szempontjából a hírnév ereje döntő.

A nálunk gazdaságilag fejlettebb és cégkultúrában előbbre járó országokban a helyi, lokális céghírnévvel (település, város, kerület, megye, régió, országrész, ország, határokon átnyúló régiók) rendelkező cégek is legalább olyan jól teljesítenek - az arányokat figyelembe véve -, mint a globális piacon tevékenykedő cégek.

(A hírmenedzsmentről.) Egy cég hírneve tudatosan is építhető, ha tudjuk, hogy mik ennek az összetevői. Annak érdekében, hogy ügyfeleinkkel, vásárlóinkkal, potenciális üzleti partnereinkkel hosszú távú kötődést alakítsunk ki… erről szól a program, amelynek tematikája:

(Tematika:)

  • A hírnév, mint menedzselhető tőke, a hírnév gazdasági értéke
  • A hírnév összetevői
  • Hírnév-építés a gyakorlatban: a tudatos hírnév-építés módszertana
  • Hogyan mérhető a hírnév, a jó hírnév hozadéka?
  • A hírnevet fenyegető kockázatok
  • Mit tehetnek a vezetők és munkatársaik a jó hírnévért?

3) Akiket várunk elsősorban:

  1. A cégek első számú vezetőit, felsővezetőit
  2. A cégek hírnévért felelős munkatársait
  3. Külön is az Európai Üzleti Iskola és az
           Európai Vezetőképző Akadémia korábbi hallgatóit, illetve a
           STRATÉGIA Menedzsment Tanácsadó Kft. korábbi ügyfeleit
  4. Mindenkit, aki a téma iránt érdeklődik

4.) A szeminárium időpontja:

2015. február 12. (csüt), 13.00 – 17.00 óra között

5.) Jelentkezési határidő:

2015. február 6. (péntek)

6.) Részvételi díj:

30.000.- Ft/fő + Áfa

7.) Jelentkezési lap

*** Jelenleg nem lehet jelentkezni erre a képzésre. ***

8.) Helyszíni könyvvásárlás:

A Dr. Szeles Péter: „Hírnévmenedzsment” c. kézikönyv a helyszínen kedvezményes áron megvásárolható, és a szerzővel dedikáltatható is.

9.) Szervezők:

EURÓPAI VEZETŐKÉPZŐ AKADÉMIA
EURÓPAI ÜZLETI ISKOLA
valamint a
STRATÉGIA MENEDZSMENT TANÁCSADÓ KFT.

1539 Budapest, Pf. 625.
Tel: 06 30 555-1199
E-mail: office@europaiuzletiiskola.hu
www.europaiuzletiiskola.hu